Választottak(unk). Túl vagyunk a rémségek nagy kavalkádján. Túl vagyunk ‒ többek közt ‒ a választások körüli nyelvi abúzus csimborasszóján (Chomborazo: 6272 m a tengerszint felett). Jöhet a Csomolungma (8848 m), ami ráadásul évenként 4 mm-rel még nő is. Ez rossz hír ‒ a nyelvi abúzusnak sincs határa, legalább is fölfelé ott a csillagos ég. A beszélt nyelv és az írott malaszt által elkövetett agresszió azonban nem fölemel, hanem a mélységek kútjába taszít (Mariana-árok, 11 035 m a tengerszint alatt). Az elkövetőjét mindenképpen, mi pedig, akiket magával ránt, kétségbeesetten próbálunk a felszínen maradni. Magyarkodva korteskedő politikusaink sok bűnt követtek el népünk nevében népünk neve ellen is. Magyar a magyarnak farkasa. Piroska és nagymamája a mohó magyar farkas bendőjében várja mesebeli megmentő (magyar) vadászát. Erre még vissza kell térnünk. Ma azonban a magyarkodó nyelvi abúzus mélyebb rétegeiben végzünk gyökérkezelést.
Újdonsült (írásunk idején még regnáló) borsófőzelék-rajongó államfőnk apja is nagy magyar volt. A magyarok ugye keresztények, vagy nem. Aki pedig nem az, annak nincs helye magyarhonban. Meg lett ennek a gondolatnak ágyazva ‒ no nem az Auschwitzba indított vagonokban, hanem már a numerus claususszal és a többi „fajvédő”, valójában nép- és országpusztító törvénnyel. A zsidónak kinevezett magyarok bevagonírozása után a maradék magyar sáskahadként vetette magát az elhurcoltak vagyonára. A lopás kísértete járta be hazánkat. Csak kevesen tudtak úriemberként viselkedni. Mint például Sulyok László ügyvéd, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt Székesfehérvári Szervezetének vezetője, aki városa polgármesterétől kérvényezte az elkobzott zsidóbútorokból (szekrény, íróasztal, székek, írógép, telefon stb.) számukra kiutalni a párthelyiségük berendezéséhez szükséges tárgyakat. És láss csodát, a szolgálati út betartásától meghatott polgármester már másnap engedélyezte, és ily módon intézményesítette a lopást (amit lopásnak neveznek, az gyakorlatilag állami politika ‒ napjainkban ezt lopás helyett a korrupcióra mondják…). Példáját követték más becsületes emberek, akik nem loptak, hanem igényeltek ‒ zsidószekrényt, zsidótelefont, zsidóvarrógépet, zsidózongorát.
Itt és most azonban ing-vasaló államfőnk apukájával szemben a szóalkotás érdekel minket. Annak idején igen sokan juthattak vagyontárgyakhoz, sőt lakóházakhoz elhurcolt magyar testvéreik itt hagyott életének elzabrálásával. Jobb ezt elfelejteni, de még jobb az áldozatokat hibáztatni. Van rá igény. Erre játszik rá az Orbán‒Rogán-propaganda. Az egykori és mai tolvajok bűneiről is a tudjukkik háttérhatalom tehet, és annak legfőbb mágusa, Soros György. A zsidóbútor, zsidószekrény, zsidótelefon, zsidóvarrógép, zsidózongora típusú szóalkotás mintáját követve árasztja el az állami szómágia a magyar közbeszédet a sorosozással. Az egy éve megjelent Soros-szótár (lásd itt is) több mint 600 élő szókapcsolatban dokumentálta Soros György nevét. A sorosozás ugyanaz, mint a zsidózás. És nem csak nyelvi értelemben. Kísért a múlt.