A Civil Bázis Egyesület civil, független, antirasszista politikai közösség, állampolgárok, civil közösségek és szakmai csoportok együttműködése.
Meggyőződésünk, hogy mindenki szabadnak születik. Magyarország közös hazánk, ahol mindenkit egyenlő jogok és kötelességek illetnek meg.
Annak érdekében, hogy hazánkat minden polgára valóban az otthonának érezhesse, rendszerszintű változásra van szükség.
Szövetségeseket keresünk állampolgárok, nem kormányzati szervezetek, civil, független, szakmai műhelyek körében, akik számára az egyetlen reális alternatíva a demokratikus, jóléti Magyarország
megteremtéséhez a rendszerszintű változás.
Fel kell építenünk az állam segítő, támogatói intézményeit, közös vagyonunkat vissza kell szereznünk, és közös jövőnkre kell fordítanunk.
Olyan országot szeretnénk, ahol mindenki számára biztosított a lehetőség, hogy aktívan részt vegyen a saját életét érintő döntések megvitatásában, meghozatalában és azok ellenőrzésében is.
Semmit rólunk nélkülünk!
Célunk, hogy:
- felépítsünk egy független, civil politikai közösséget,
- képviselőket küldjünk a különböző állami testületekbe,
- megteremtsük a civil kontrollt,
- támogassuk a civil, polgári kiállást,
- a legalapvetőbb emberi jogok védelme.
- Működésünk alapvetésének és magunkra nézve kötelezőnek tartjuk, hogy mindenkor együttműködésre, partnerségre és szolidaritásra törekszünk.
*******
Civil Basis Society
Civilian, independent, antiracist political community based on the cooperation of civilians, civil communities and professional groups.
We firmly believe that everybody is born free. Hungary is our common homeland where everybody has equal rights and duties.
We need systematic change so that all civilians can really feel at home. We are looking for associates among civilians, NGOs, independent professional workshops who also believe that the only possible way to create a democratic welfare state is through systematic change. We need to build supportive state institutions, reclaim our common assets and use them to build our common future. We would like to live in a state where everybody has equal opportunities to participate actively in discussing, making and controlling decisions that affect their lives.
Nothing about us without us!
Our goals are:
- to build an independent political community of civilians,
- to send delegates to various state bodies,
- to create civil control,
- to support the civilian
- to protect basic human rights.
Our operation is based on the principles of partnership, co-operation and solidarity.