Itt van például Orbán Viktor. Amikor 2013-ban Helsinkiben járt, kijelentette, hogy „a magyar és a finn nyelv rokonsága történelmi tény, nem pedig véleménykérdés”. Idézte a Turun Sanomat nevű finn napilap nyomán a Nyelv és Tudomány blog, majd pedig az Index. Később azonban megvilágosodása támadt. Avagy a háttérben megszondázták a népet, és kiderült, hogy a balsors, amely régen tép minket, korábban nem bal, hanem jobb volt, midőn Attila, hun király végigverte Európát. És hát, kis népünk körében erre lenne igény most is. Hogy nagyok legyünk, meg királyok. Féljen tőlünk mindenki. Az Európa-ellenesség amúgy is miniszterelnökünk profiljába vág, és a tudományellenesség is bőven hozza a szavazatokat. Így hát, csavart egyet a dolgon. Véleménykérdéssé változtatta, ami nem az. Abuzisztán királya 2018-ban Kirgizisztánban járván imígyen szóla: „Mi Magyarországon élünk, magyarok vagyunk, magyarul beszélünk, ez egy egyedülálló és különös nyelv, amely a türk nyelvekkel áll rokonságban”.
Namármost, két eset lehetséges: 1) hisz benne ‒ fogadja részvétünk; 2) nem hiszi, de mondja ‒ sunyi róka módjára, vélt politikai érdekből, és akkor ez nem más, mint a szélkakas pávatánca. Azóta az áruló Hegedűs példáját követve udvaroncai is Jumurdzsák-rajongók lettek. Kövér főudvarmester szerint „a türk nyelvi és kulturális rokonság erős és megbízható alapot biztosít az azeri és a magyar nép kapcsolatainak további széleskörű erősítésére”.
Sztálin elvtárs a nyelvészkedést másképp csinálta. Megkoreografált egy tudományos vitát, a szovjet pártlap, a Pravda hasábjain egymásnak eresztette a küzdő feleket, majd igazi cézár módjára döntött, hogy a gladiátorok közül ki maradhat életben. Ezt azonban nem kéztartásával jelezte, hanem egy újságcikkel. Amely olyan nagyon nem volt tudományos, de alulról súrolta a tudományt.
Sztálin földije, a félig grúz, félig skót Nyikolaj Jakovlevics Marr évtizedekig azzal szédítette a nyelvészeket, hogy minden nyelv négy, ősi hangcsoportból származik. Éspedig ezekből: szal, ber, jon, ros. E jeleknek jelentésük nem, csak funkciójuk volt – a mágikus szertartások során. Marr mindezt leöntötte némi marxista mázzal, így aki tiltakozni próbált eme blődség ellen, hamar a Gulagon találta magát (ha nem egy kivégzőosztag előtt). 1950-ben jött Sztálin, a messiás: látott és győzött a tudomány fölött (is). A népek nagy tanítója antimarxistának nyilvánította Marr tanait. (Nagy szerencséjére a nevezett tudós ezt már nem érte meg.)
A mi urunk pofátlanabb Sztálinnál: nem keres tudományos érveket. Mond valamit, és annyi.